ÖSSZEFOGLALÓ: 2022

Írta: MALÉV RK

2023.01.22.

„Navigare necessere est”

-„Hajózni kell”, tartja a szállóige. Ez a repülésre legalább annyira vonatkozik, mint a hajózásra, különösen a 2022-es évben. Sok tényező nehezítette idén a repüléseinket, de a drasztikus olajáringadozás, koronavírusjárvány és veszélyhelyzet ellenére is sok sikeres és örömteli pillanatot tudhatunk a hátunk mögött. Most számszerűsítve összegeznénk a 2022-es évünket.

A MALÉV Repülőklub aktív motoros- és vitorlázóflottája összesen 20 repülőgépből áll. Ezek a 2022-es naptári évben összesen 1645 óra 15 percet töltöttek a levegőben, ezalatt közel 202.000km-t megtéve, ami az Egyenlítőnek több, mint ötszöröse.

Június 11-12-én a MALÉV Repülőklub, a Dunakeszi Önkormányzat és az Opitz Nándor Repülőklub társzervezésében megrendezésre került a Dunakeszi Repülőnap és Veteránjármű Találkozó. A látogatók többek között különböző repülőgéptípusokkal bemutatórepülésen vehettek részt, honvédségi bemutatókat láthattak, vagy számos veteránjárművet tekinthettek meg. Az égen és a földön egyaránt nagy nevekkel találkozhattunk, Bessenyei Péter, Vári Gyula, Hársfalvi Pál, Veres Zoltán, valamint Imre Lujó műrepülő bemutatói mellett a földön DJ Dominique (Rádió 1), Zalatnay Sarolta, Vincze Lilla, és Zoltán Erika gondoskodtak a megfelelő hangulatról.
Az összefoglalónkat és a képgalériát erre a linkre kattintva érhetik el.

Dunakeszi Repülőnap és Veteránjármű Találkozó 2022

A Malév Aero Club egyik fő tevékenysége a pilótaképzés, így különleges figyelmet fordítunk a hivatásos-és sportrepülőpilóták szakszerű képzésére, ami a sikeres vizsgaeredéményeinken is meglátszik.

Motoros Szakosztályunk sikerei:

  • 8 PPL(A) megszerzett szakszolgálati engedély,
  • 4 NVFR éjszakai jogosítás,
  • 10 UPRT jogosítás,
  • 2 Multiengine IR jogosítás,
  • 2 CPL hivatásos szakszolgálati engedély,
  • 1 FI(A) oktatói jogosítás (2 folyamatban),
  • 2 Towing(S) vitorlázórepülő-vontatói jogosítás,
  • 15 sikeres jogosításmegújító képzés,
  • 7 CPL/ATPL növendékünk van jelenleg,
  • 75fő oktatói ismeretfelújító szemináriumon vett részt.
Zlin 143 LSI típusú repülőgép végső megközelítés közben, vontatókötéllel

Vitorlázórepülő Szakosztályunk idei érdemei:

  • 6 SPL szakszolgálati engedély
  • 13 FAI B vizsga (egyedülrepülés)
  • 6 FAI C vizsga (10 perc egyedülrepülés)
  • 1 Oktatói szakszolgálati engedély (2 folyamatban)

A MALÉV-os vitorlázópilóták 2022-ben 874 órát repültek és 2438 alkalommal csörléses indítással, valamint 527 alkalommal vontasásos indítással emelkedtek a levegőbe. Az átlagosan levegőben töltött idő: 17 perc.

A nyári szezon alatt 2 nyári tábort is szerveztünk növendékeinknek, számos egyéni eredmény született. Az időjárás is a segítségünkre volt, így sok sikeres iskola- és időtartamfeladatot repültünk.

20 új vitorlázórepülő növendék kezdte meg elméleti képzését az ősszel indított 2022-23-as vitorlázórepülőgép-pilóta jogosításmegszerző képzésünk keretein belül.  Jelenleg kb. 45 növendék részesül különböző szintű képzésben. Iden egy  AS K8, egy Scheibe SF 27 Zugvogel valamint egy Roland Schneider LS 1-D típusú vitorlázórepülőgéppel fejlesztjük flottánkat, amellyel növendékeink együléses típusképzését és távrepülő gyakorlatszerzését szeretnénk elősegíteni a ’23-mas szezonban.

Hála a lelkes műszaki személyzetnek,csörlőaggregátorunk és vontatógépünk is üzembiztosan működött a szezon folyamán.

Az FAI D vizsga feltételeit (100km; 5óra; 1000m magasság) sikeresen teljesítette és ezüstkoszorús vizsgajelvény viselésére jogosult Dózsa Norbert klubtagunk.
Az FAI D vizsga 5 órás időtartam feladatát teljesítették: Oláh Boglár, Matkó Imre, Komoly Samu és Papp Géza

Külön is szeretnénk gratulálni Muráti Judit klubtagunknak, aki…

  • 07.11-i 571.8 km hosszú repülésével 5 távolsági rekordot döntött meg: országos, női 15 m szabadtáv és szabadtáv max. 3 fordulóponttal, valamint max 3 hurok; nemzeti női 15 m és női open szabadtáv max. 3 fordulóponttal.
  • 08.17-i 109,88 km/ó repülésével 4 sebességi rekordot döntött meg: országos és nemzeti, női 15 m és női open 300 km háromszögön.
Astir CS csörlés közben, háttérben R26SU Góbé

Egy pár szót a vitorlázórepülő versenyeredményekről;

Az Opitz Nándor Repülőklubbal közösen 2022-ben is megrendezésre került a Dunakeszi Vitorlázórepülő Bajnokság. Klub- illetve szabadosztályban is 4 versenyszám került kiírásra, a verseny szoros eredménnyel, de annál jobb hangulatban zárult.

1. Mayer Tamás (MALÉV Repülőklub)

2. Veigli Szabolcs (MALÉV Repülőklub)

3. Gyöngyösi András (Opitz Nándor Repülőklub)

A 15 méteres kategóriában a szatymazi repülőtéren megrendezett Nemzeti Bajnokságon Gulyás György 3. helyezést szerzett ASW 20-as gépével, ezzel is öregbítve a MALÉV hírnevét. Gratulálunk továbbá Veigli Szabolcsnak és Mayer Tamásnak a 7., illetve a 14. helyezésért.

Az FAI klub osztályban Szegeden megrendezett Nemzeti Bajnokságon Kassai Péter 3., Mayer Tamás pedig 4. helyezést ért el. Borosnyai Károly, Tornyai József és Nagy Tibor szintén eredményesen képviselték klubunkat.

A 2022-es szegedi Vitorlázórepülő Világbajnokságon a magyar válogatott keret színeiben Gulyás György klubtagunk a 15. helyen végzett.

A Litvániában megrendezett Vitorlázórepülő Európabajnokságon többek között Veigli Szabolcs is képviselte hazánkat és a repülőklubot, 21. helyezést szerzett.

Nagy Tibor, klubunk oktatója és kiemelkedő versenyzője 2. helyezést ért el a 2022-es Vitorlázórepülő Rally Kupán.

Végül, de nem utolsó sorban Prievidza repülőterén a Vitorlázórepülő Vándorkupa keretein belül Kassai Péter, Arday Dániel, Tornyai József és Gönczi Péter is szép eredményeket ért el.

Gratulálunk mindenkinek!

Optimizmussal kezdjük a 2023-mas évet is, sikerekben gazdag repüléseket és kék eget kívánunk minden repülőbarátunknak!

További hírek…

Vitorlázórepülő képzés indul!

Vitorlázórepülő képzés indul!

Vitorlázórepülő képzés Dunakeszin a MALÉV Repülőklubbal! A vitorlázórepülés sokak szerint a repülés legszebb formája. Ebben a sportban elsajátíthatod a repülés alapjait: az itt megszerzett képességek a jövőbeli pilóta karriered során biztosan a hasznodra fognak válni,...

Búcsúzunk

Búcsúzunk Pappától, aki évtizedeken keresztül mindennapjaink része volt a MALÉV házban. Történetei tovább színesítették az üzemnapokat és az estéket, amiket sosem felejtünk. Igazi példakép volt számunkra, mesterünk földön és levegőben. Szívünkben örökké él. Kék eget,...